Rólam

 

Baka_Magdolna_oval

 

“…együtt élni a káosszal és a paradoxonokkal nem egyszerű. Olyan mint egy erdei séta a felhős, sötét éjszakában. Ijesztő és egyben titokzatos élmény. Az ember elveszíti a helyes irányt, a fák és a bokrok baljóslóan borulnak felénk, akármerre is lépsz újabb és újabb akadályokba ütközöl; úgy tűnik, biztonságosabb egy helyben állni, mint nekiindulni.

Amikor aztán pirkadni kezd a hajnal, a kisérteties napok madárrá szelidűlnek, a bozót félelmetes susogásáról pedig kiderül, hogy csak a tovaillanó nyulak zöreje.

A fák most már az ÖSVÉNYT mutatják, ahelyett, hogy elrejtenék azt. Ez már egészen más világ....”

Charles Handy

A biztos alkalmazotti létben eltöltött

  • 17 éves vezetői tapasztalat,
  • 3-22 fős HR és projekt csapatok vezetése,
  • 5 éves főiskolai adjunktusi oktatási tapasztalat,
  • 20+ éves tréneri, facilitátori gyakorlat

után kiugrok a vállalkozói világba,  ahol semmi nem kiszámítható, biztos.....

A káosz és a rend egyszerre létezik önmagunkban, a közvetlen világunkban és a nagy világban.

Mint a fraktálok végtelen csodájában, amit szimbólumokként választottam.

Hogyan boldoguljak ebben a komplex világban egyénként, vezetőként?

Én két dologban hiszek, ami eligazít bennünket ebben a dzsungelben. 

Az emberben:  teljességében, a fejlődésre való nyitottságában, és az ehhez kellő képességeiben. Ezek kiteljesítése egy titokzatos, nagyszerű utazás és kaland.

A rendben: a logikus tiszta rendszerben, mely utat rajzol bármilyen cél eléréséhez. Ez nem merev, szigorú lépések sorozata, sokkal inkább kreatív felfedezése a célhoz elvezető ösvényeknek.

Ki vagyok én?

Vagyok anya, gyermek, társ, barát, szakember, vezető, nő, vállalkozó .....

és sorolhatnám a sok címkét és szerepet.

 

Mindezek mögött egy boldogságra törekvő, örök útkereső ember, aki jól érzi magát ha adhat és jól érzi magát ha parányival hozzájárulhat ahhoz, hogy emberek jobban érezzék magukat a bőrükben.

Matematikus és könyvtáros informatikus az eredeti végzettségeim.

Pályámat azzal kezdtem, hogy számítógépes rendszereket írtam és vezettem be, hogy szolgálják az emberi hatékonyság fejlődését. Tolmács voltam ember és gép között.

Aztán magam is az emberek szolgálatába álltam. Már 5 éves koromban tanárosat játszottam az öcsémmel. A tanitás éltet. Tanár lettem. Több évet tanítottam az egri főiskolán informatikai és könyvtártudományi tárgyakat.

Aztán váltottam a multik világába és pályát is módosítottam. A gépek után véglegesen az emberek mellett döntöttem, matematikusból HR-es szakember lettem.

Kitanultam és beosztottként majd és vezetőként kitanultam és megtapasztaltam a HR minden csínyját-bínját.

Nem félek a változástól.
A változás félelem és lehetőség egyben.

Én megtanultam életem során a lehetőséget látni benne, még akkor is, ha saját félelmeink legyőzése kemény feladat.

Feleségből elvált asszony lettem, két gyermekemet ezen a nem könnyű úton csodává nevelve.

Nagyszüleim falusi élete, a hagyományok, a tiszta értékek a velük töltött nyarak alatt beépültek lelkembe. Mindig erre az életre vágytam. Hosszú városi élet után ma egy parasztházban élek és átadom a gyerekkorom ízeit a családomnak a saját kertemben termelt paradicsommal.

Beosztottból vezetővé váltam. A saját megoldásaim helyett megtanultam bízni abban, hogy többen-többre-jobbra vagyunk képesek. A bizalom csaknem 20 éves vezetői munkám legfontosabb értékévé vált.

Tanítóból – szakmai tanácsadó– mostanra pedig tanácsadóból coachhá váltam. Hiszem, hogy mindenki csakis saját maga találhatja meg a számára legjobb megoldásokat.

Többször arra kényszerített az élet, hogy elengedjem a biztonságot jelentő partot és kemény kitartással és küzdelmekkel, de átússzak a folyó túlpartjára.

Most is ezt teszem. Kilépve a multik és nagyvállalatok világából vállalkozó tanácsadóként építem újra az életem.

Hiszem, hogy tudásommal, nyitottságommal, eredményre törekvésemmel és végtelen hitemmel az emberekben ez is sikerülni fog.

A sikert nem a befektett energiában, csakis a kézzel fogható eredményekben mérem.

Hiszek abban, hogy cselekedeteim, veletek mint leendő ügyfeleimmel, a legjobb bizonyítéka lesz mindennek.

 

Az én ösvényeimet ti írjátok.

Ha mindent tudni akarsz szakmai pályafutásomról:

linkedin